Labirintusok és lagúnák – Irány a Velencei Biennálé!

Velence nevéhez sok jelzőt szokás társítani, nevezik a fények városának, a vizek városának, de az Adria királynőjeként is ismert. A lagúnák és labirintusok együttese alkotja azt az emlékezetes képet, amit az idelátogató nem felejt, hogy aztán újra és újra visszatérjen. A keskeny, esetenként egy fő számára is szűkös, égbe törő utcácskákra, a hirtelen csatornába torkolló zsákutcákra is figyelve érdemes hosszabb sétákat tenni a labirintusszerű városban, hogy a turisták számára fenntartott központok mellett kicsit élőbb, izgalmasabb arcát is láthassuk a méltán népszerű Velencének. A karneválok forgata, a Dózse-palota grandiózus szépsége, a Szent Márk tér egyéb látnivalói olyan életre szóló élményeket kínálnak, amikkel nehéz felvenni a versenyt. Mégis akad Velencének egy modernebb vonala is, amit a kétévente megrendezett Velencei Biennálé képvisel. A látogatáshoz érdemes a velencei szállások között szétnézni.
Művészet művészet hátán
Az Építészeti Biennáléval felváltva rendezik meg kétévente a kortárs művészetek egyik legfontosabb fórumának számító eseményt, ahova a modern irányok iránt érdeklődők tízezrei látogatnak el minden alkalommal. Velencében található a híres Peggy Guggenheim Gyűjtemény is, de a Biennálén megjelenő, minden évben más tematika szerint alkotott művek nagyobb hangsúlyban a mai művészeti aktualitásokra összpontosítanak, az előbbi főként 20. századi művészetekre fókuszáló gyűjteménnyel szemben. A tavasztól késő őszig látogatható rendezvényen a képzőművészeten a hangsúly, de a mozi, zene, színház és tánc is fontos szereplői a velencei kulturális életnek, köszönhetően a szervezőknek. Gonduljunk csak a nagy Filmfesztiválra!
A képzőművészeti fesztiválra érkezőket két nagy helyszínen várják, a Giardini és az Arzenál biztosít már évek óta biztos teret a műalkotásoknak. Emellett érdemes időt és figyelmet is szentelni a város különböző pontjain fellelhető pavilonoknak is. A világ egyik legrangosabb fesztiválján 70 ország képviseletében vesznek részt a művészek, munkájukkal pedig az ország pavilonjában találkozhatunk, bár akadnak olyan évek, amikor néhány ország nem szerepel a csoportos kiállításon. A tömérdek érdekességet nem könnyű feldolgozni, de egy pohár bor, vagy a helyiek körében közkedvelt aperolos koktél kíséretében érdemes átrágni magunkat nem csak egy pasta-n, hanem a biennálén látottakon is.